2015. április 6., hétfő

Válasz az Európai Bizottság Elnökének címzett kérelmemre és egyebek




DR. LÉHMANN GYÖRGY  (8600 Siófok Szűcs u. l. - tel. 84/313-176  és 06-20/49-39-85l)  ügyvéd irata  e-mail: lehmann@invitel.hu    ==========================================================================

Válasz az Európai Bizottság Elnökének címzett kérelmemre

és egyebek

A mellékletben olvasható, Európai Bizottság Elnöke – Jean-Claude Juncker úrnak címzett kérelmemre az alábbi,

Európa Bizottság Jogérvényesítési és Fogyasztópolitikai Főigazgatóság egységvezetőjétől az

Elnök Úr nevében érkezett részemre az alábbi válasz:

  

Tekintettel arra, hogy az Európai Bizottság Elnöke nevében tájékoztatás szerint:

„A levelében megfogalmazott érvek előzetes értékelése alapján úgy tűnik, hogy valóban az unós jog helytelen átültetésére vagy értelmezésére vonatkozó, tagállammal szembeni panasz esete áll fenn.”

megállapítást tette az

Európa Bizottság Jogérvényesítési és Fogyasztópolitikai Főigazgatóság egységvezetője, valamint azt is közölte, hogy az

Európa Bizottság értékeli panaszomat,

javaslom azt a devizában nyilvántartott forintkölcsön szerződés minden adósának, egyéb érdekeltjének, hogy a panasz elbírálásáig erre hivatkozással

semmiféle nyilatkozatot ne tegyenek egyetlen banki felhívásra sem.

--------------------------------------------

Ezt megelőzően, még tegnapi napon kaptam az alábbi levelet, valamint írtam az alábbi választ.

Akkor még nem tudtam azt, hogy Európai Bizottság előtt a panaszom értékelésre kerül, de nem tartom feleslegesnek fentiek ellenére ezek közlését sem.

Siófokon 2015. március 31. napján.

Léhmann György

==========================

Tegnap este küldték meg részemre az alábbi levelet:

From: P……………….. [mailto:info@p...................hu]
Sent: Monday, March 30, 2015 8:38 PM
To: lehmann@invitel.hu
Subject:

Tisztelt Dr.  Léhman György Úr!

Hiszem,hogy kizárólag önben rejlik a devizaügyek megoldásának lehetősége Maximális Tiszteletem törekvései és elért eredményei miatt . A mennyire tudom nem vállal új ügyfeleket remélem tévedek mert én is a segítségét szeretném kérni mivel próbáltam több fórumon segítséget kérni de nagy csalódások értek mivel az ügyvédek csak a saját önös érdekeit képviselik és nem értik,hogy a végletekig kifosztott emberek már nem tudnak többszázezer forintos költségeket vállalni.Az úgynevezett civil segítők kik úgymond díjmentesen segítenek abból áll hogy az ön állttal kiadott iratmintákat eladják a banki károsultaknak és mikor megkérdem őket tudnak-e számlát adni arra hivatkoznak hogy azért nem tudnak mivel önkéntesen segítenek de azért az iratmintákért kérnek 50 – 60 000 ft.-ot mint pld-ul a H…………….. – S……….. csoport T…………. úr és felesége P-i székhelyű társaság

Egyszóval túlvagyok néhány csalódáson és nem tudok kihez fordulni mivel nem szerettem volna az ön gondjait tovább szaporítani ezért nem fordultam önhöz de kénytelen vagyok mivel úgy érzem nincsen más lehetőségem

Tisztelettel S…………. M……………..

Természetesen szeretném én is hinni azt, hogy valamit tudok tenni szerencsétlen hazám becsapott honfitársaiért, de olyan lélekromboló és hitvány az emberek kifosztására szövetkezett társaság velünk szemben, hogy folyamatosan kétségeim van az iránt, vajon eltudok-e jutni pereim alapján az Európa Bírósághoz előzetes döntéshozatali eljárásban.

Amennyiben eljutok, és 2 éves várható időtartam alatt állást foglalnak ott ebben a 2014. julius 4-e óta tartó példátlan nemzeti törvényalkotási ámokfutással kapcsolatosan, valamint addig a becsapott adósok döntő része az eredetileg megkötött szerződéshez tartja magát az abban rejlő törvénytelen feltételek kiküszöbölése mellett,  akkor tudtam tenni valamit, ellenben akkor, ha a bajbajutott magyar emberek elfáradva, beletörődve sorsukba tudomásul veszik a rájuk erőszakolt állapotot, akkor eredményt felmutatni nem fogok tudni.

Azaz erőlködhet a nemzetrontó szövetség akármilyen erkölcstelen törvénnyel, annak rendelkezéseivel, ameddig az adós szembeáll ezekkel, vallom azt, hogy semmire nem mennek a különböző alaptalan, Európai Uniós jogszabályokkal ellentétes rendelkezésekkel.

Magánjogi szerződést csak olyanok gondolhatnak létrehozni törvénnyel, mint a Rogán-Matolcsy-Trócsányi trió, de a valóságban mindenki jól tudja azt, hogy szerződést néhány ezer éve legalább két fél egybehangzó akaratnyilvánítása hozhat létre.

Nem másról van szó, mint arról, hogy össze-vissza beszélnek hol nem létező szerződésmódosításról, hol új szerződésről másokat megtévesztve, csak mentsék a magyar adósoktól elcsalt pénzt.

-------------------------

Ami pedig az általam eddig nem tudott, pénzért tevékenykedő társaságok tevékenységét illeti, természetesen nem az a baj, ha irataimat használják. Nem kell nekem tudni azt, hogy ki használja esetleg irataimat az adósok hasznára ingyenesen. Soha ne kérjék ehhez hozzájárulásomat. A baj ezek árusítása – pénzért.

Akik pusztán azért, mert irataimat vagy azok részét továbbítják pénzt kérnek, rosszabbaknak tartom mint a hullarablókat.

---------------------------

Abban pedig téved a levélíró, hogy nem vállalok új ügyeket. Vállalok.

Mindösszesen arra kérem mindazokat, akik hozzám kívánnak fordulni, hogy a mellékletben

„Továbbhaladva az úton”

című iratomban leírt tájékoztatásomat olvassák át figyelmesen és csak utána jöjjenek.

===================


2 melléklet

1. Melléklet (Kérelem az Európai Bizottság Elnökéhez.doc) előnézete



2. Melléklet (Továbbhaladva az úton.doc) előnézete



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Neked mi a véleményed?